Egy páran tudjátok már, hogy nyáron felvételt nyertem egy szakirányú továbbképzésre (ez egy diplomára épülő felsőoktatási képzés, mely nem emeli a diplomád, csak kiegészíti azt).

Keresztény szemléletű coaching- és vezetés oktatásban veszek részt, most már 2 hónapja. Még nagyon az út elején vagyok, de gondoltam megosztom veletek az eddig tanultakat, kis önreflexiót tartva és ha netán valakinek eszébe jutna, hogy neki ilyesmire szüksége lenne, kipróbálná akár csak egyszer, vagy hosszabb távon, az bátran keressen meg, mert sokat kell gyakorolnom.

Tehát, én magam jártam már különböző terápiás, lelkigondozói ülésekre.

Legkelőször akkor találkoztam valamilyen terápiás üléssel, amikor középiskolában, olyan 16 éves korom körül kötelezővé tettek az osztályom minden tagjának egy-egy beszélgetést az iskolapszichológussal, meg volt pár csoportos foglalkozásunk, mivel egy osztálytársnőnk evészavarral küzdött, benne volt a Cosmopolitanben, Éder Krisztián (SP) fotósorozatot készített róla, gyakran látogattuk a zárt osztályon, többször kellett már akkor újraéleszteni és sajnos 2020-ban el is hunyt.

Ugyanerre az időszakra esett szeretett nagypapám halála, aminek kapcsán anyukám úgy gondolta, hogy jó lenne, ha már adott a lehetőség, ha néha elmennék az iskolapszichológushoz ennek kapcsán beszélgetni. Ott kezdődött a "baj", mikor egyéb felmerülő témák kapcsán ő azt mondta, hogy gyermekpszichológusként úgy érzi nem tud már nekem segíteni és egy olyan szakemberrel kellene beszélgetnem, aki felnőttekkel, foglalkozik. Itt most nem megyek bele hogy pontosan milyen diagnózisok körvonalazódtak, de a lényeg, hogy alkalmam volt pszichiáterhez is járni (leginkább mert volt ismeretség és így kézenfekvőbbnek tűnt, azt inkább hagyjuk, hogy haszna volt-e), konzultálni pszichológussal is, mindezt még a középiskolás éveim alatt.

Ezeket az időket nem nevezném kifejezetten értékesnek az önfejlesztési és mentális utamon. Az inkább akkor kezdődött, mikor már felnőttként, 2017-18 táján kezdtem egy coach és pszichológus végzettségű hölgyhöz járni. Neki nagyon-nagyon sokat köszönhetek, noha másfél év közös munka után úgy ítéltem meg a kapcsolatunk minősége már nem teszi lehetővé, hogy továbbra is hozzá járjak, de hatalmas fejlődésen mentem keresztül, neki hála. Ekkortájt kezdett el érdekelni a pszichológia, hogy milyen jótékony hatásai lehetnek a tudatosságnak. Elkezdtem a témában tudományos cikkeket olvasni, podcasteket hallgatni, rengeteg könyvet olvasni és fejleszteni magam az információk alapján. Tavaly aztán ismét elkezdtem járni egy coach-hoz, de pár hónap után rá kellett jönnöm, hogy most először úgy érzem, hogy olyan szakemberre lenne szükségem, aki szintén keresztény mint én, mert egyszerűen vannak olyan kikerülhetetlen témák az életemben, amit egyszerűen csak olyas valaki érthet meg, aki ugyanabban a hitben van mint én.Így jelenleg is járok egy coach és pszichológus végzettségű keresztény hölgyhöz, akivel szintén elképesztően sok mindent dolgoztunk már fel, meglepően rövid idő alatt és kimondhatatlanul hálás vagyok neki.

Aztán, ahogyan telt az idő, a gyülekezetem ifjúságában időről időre egyre többet beszélgettem úgy fiatalokkal, hogy már-már kicsit mentorálás, lelkigondozás szaga kezdett lenni a dolognak és arra jutottam, hogy én ezt szeretném jól csinálni. Nem akarok adott esetben több kárt okozni, mint hasznot.

Azért 29 évesen már úgy éreztem, nem szívesen mennék vissza 5 évre egyetemre, anyagilag sem, időben sem engedhettem meg maganak és ismerve magam, tisztában voltam azzal is, hogy egyszerűen képtelen lennék még egyszer ennyi időt végigtanulni. Most is tapasztalom a képzés során, hogy a számonkérések nagyon megviselnek és képtelen vagyok úgy tanulni, hogy valami nem érdekel nagyon-nagyon-nagyon. Még mindog csoda számomra ilyen szempontból, hogy a két év teológiai képzést viszont úgy csináltam meg, hogy imádtam tanulni a vizsgákra, nade ez egy másik téma. :D

Szóval, lényeg a lényeg, itt vagyok, megérkeztem és coachingot tanulnok.

Ez a képzés amúgy azért király, mert a két legnagyobb coaching szervezet, az International Coaching Federation (ICF) és az European Mentoring and Coaching Council (EMCC) által is akkreditált, szóval megbízható, gyakorlati központú a tananyag, de közben van benne bőven elmélet is.

Ugyanakkor ez a két komponens, a coaching és a vezetés nagyon érdekesen ötvöződik. Én őszintén megmondom, nem vártam, hogy bármit is adjon nekem a vezetés része, de már nagyon sokat tanultam belőle, holott sosem tartottam magamat vezető egyéniségnek, de mint kiderült, vannak olyan területek az életemben, ahol az itt tanultakat nagyon jól tudom hasznosítani.

Nade, röviden mi is a coaching? Az én definícióm leginkább egy serpa-kapcsolathoz hasonlítaná.

Tudjátok, a serpák azok, akiket meg szokott talán említeni a sajtó, (de nem mindig), akik a híres hegymászók útját kísérik egy-egy expedíció során. Ők általában ismerik már az utat, van benne tapasztalatuk, de nem kényszerítik a hegymászót semmire, hisz maga a hegymászó a szakértő, ha oxigépalack nélkül akar végigcsinálni egy csúcsdöntést, akkor a serpa kötelessége őt ebben segíteni a végsőkig, de ha nagyon letére a hegymászó az útról, olyannyira, hogy az az életét fenyegetné, vagy elvinné a céltól, akkor joga van a serpénak arra, hogy segítsen újra megtalálni a fókuszt.

A klasszikus értelemben vett terápiás módszerektől abban tér el kissé, hogy a legtöbb módszere megoldás fókuszú. Nyilván egy akármilyen pszichoterápia is az, de ellentétben azzal, hogy a múltban keressük a problémát, traumát, a kivákltó okot, és annak feldolgozásán időzünk sokat, a coaching lényege inkább a jövőre való fókuszálás, hogy elérjük a kitűzütt célokat, álmokat, kevéssé érintve a múltbeli sebeket. Ha a múltból dolgozunk, az inkább egyfajta erőforrás keresés, hogy mi az a jó dolog amit már sikerült anno elérned egy hasonló helyzetben és ezt hogyan tudod majd most is hasznosítani?

Sok esetben a coaching rövidebb folyamat, mint egy klasszikus pszichoterápia. Lehet csupán egy ülés, 5 ülés, de lehet 13 alkalom, vagy akár egy éves közös munka is.

Ez főként az ügyfél céljától és igényeitől függ. Fontos, hogy a coach meglássa, vajon szükséges-e egyáltalán hosszútávon együtt dolgozni, pont azért, mert sok módszer lényege, a gyors megoldás keresés. Én személy szerint nem vagyok annnnnnyira nagyon ennek a nagyon gyorstalpalós módszernek a híve, de bizonyított tény, hogy már egy alkalommal hatalmas fejlődésen mehet át az ügyfél.  A másik, ami fontos, hogy ebben a munkafolyamatban, vagy kapcsolatban, nem a coach, hanem az ügyfél a szakértő. A saját életét ő ismeri legjobban, így a coach nem hivatott őt semmivel kapcsolatban tanácsokkal ellátni, sokkal inkább előremutató kérdésekkel segíteni az útját.

Na hát így nagyjából röviden ennyi. Ha érdekel benneteket ez a téma, akkor szóljatok és szívesen mesélek személyesen is. :)