Hellóka bellóka.

Nos, először is, hadd kezdjem azzal, hogy én csodálattal figyelem, hogy manapság a kamaszok, a gyerekek, a fiatalok (nem mintha én öreg lennék, de na, a kövi generáció), milyen bátran, magabiztosan és jól beszél idegennyelveket.

Én annak idején meg sem mertem szólalni. Tényleg. 16-17 évesen, hiába jártam angol nulladikra, az iskolán kívül meg sem mukkantam. Persze, akkoriban lehetőségem sem igen adódott, de kifejezetten emlékszem, amikor a nagymamám egy amerikai házaspárnak mutatott be és 3 órán keresztül nem szólaltam meg, pedig értettem amit mondanak, de totális lámpalázam volt.

Aztán szépen lassan, gimi végére eljutottunk oda, hogy néha egy-egy angol táborban megerőltessem magam és még tolmácsoljak is, bár ez inkább már egyetemen volt a jellemző.

De ne szaladjunk ennyire előre.

Kezdjük úgy, hogy otthon nálunk én voltam az első, aki angolt tanult iskolai keretek között. Engem aztán már a húgom is követett természetesen. Nem tudom, hogy most hogy van, de akkoriban még lehetett választani angol és német között, nálunk legalábbis és a nővéreim, mivel még egy 10 évvel előttem lévő korcsoporthoz tartoztak, hasznosabbnak látták a németet tanulni, hiszen akkoriban rengeteg német turista járt ide, sok csereprogram volt, stb stb, szóval, na, a berlini fal leomlásával és az internet előtt más idők voltak.

Én nem jártam extra angolos oviba, csak első osztályban találkoztam az idegennyelvvel. Akkor is úgy voltak a nem kötelező angol óráink, hogy nagyon kis létszámú gyerek heti egyszer, vagy talán kétszer, hatodik órában, szakkör  formájában, Gerda nénivel (jaj szegény, mennyit szemtelenkedtünk vele, nagyon szégyellem magam. Egyszer az emeletről rácsavartam a fizes szivacsot a fejére.... Nagyon rossz gyerek voltam...), magnós kazettáról hallgatta a London Bridge is Falling Down-t, meg aztán, mikor már tudtunk írni, akkor volt egy kis narancssárgás barnás könyvünk, amiben szavakat és némi nyelvtant is tanultunk.

Na most ez mind olyan hasznos volt (számomra legalábbis), hogy amikor már kötelező volt a nyelvóra, harmadik osztálytól és természetesen a három csoport közül mi kerültünk évfolyambontásban a legjobba, én azt sem tudtam, hogyan kell többesszámba tenni a szvakat. Tényleg. Oké volt, hogy +s, de hogy mikor -ies, mikor -es, stb, semmi nem volt tiszta. Azon kívül, hogy This is a dog. That is a chair. , semmit nem tudtam elmondani. Még kérdőmondatban sem, hogy Is this a dog?, szóval Ottó Kati néni, aki egy iszonyatosan félelmetes nő volt, de amúgy nagyon szuper tanár, annyira mérges volt rám, hogy ezt hogyhogy nem tudom, mikor a csoportban mind tanultuk már, hogy emlékszem megmondta, hogyha a következő órára nem magolom be, akkor itt a mese vége, repülhetek ki a kezdőkhöz. (Amúgy én valamiért mindig a legszigorúbb tanárokat szerettem, akiktől rettegtem, mert a többieknél szimplán lusta voltam tanulni.. xd Gál Zoltán tanár úr volt a kedvencem gimiben, a biosz tanár. Minden természettudományi tárgyból épp csak nem buktam meg, kivéve ezt, itt végig 5ös voltam szerintem, mert annyira féltem tőle lol Arra most ne térjünk ki, hogy ez milyen mintázatokra utalhat a gyerekkoromból, nyilván egyértelmű haha) Így hát következő hétre betéve tudtam mindent.

Aztán egész ügyesen nyomtam az angolt így általánosban, nyilván tanulgattam a nyelvtanokat, mint mindenki más, de aztán hatodikban Kati néni elment szülni és a húga, Ági néni vett át minket. Ő is nagyon jó tanár volt, de nála már leromlottam 4esre. Na most, azt ne felejtsük el, hogy én általánosban addig színötös voltam. Egyedül amíg Ági néni volt a tanárom, addig nála voltam négyes. Nyilván ezért már tesiből is... ahh Szóval nem kaptam kupát, hogy summa cum laude toltam végig az általánost xd. De vicces, hogy most kb az angol az egyetlen dolog, amihez értek valamelyest, akkoriban meg nagyon nem. De amúgy Ági néni is olyan volt, mint aztán egy gimis tanárom Dobó Katalin, hogy éreztem hogy átlát rajtam. Dobó ezt meg is mondta, hogy ő pontosan tudja, hogy nem tanulok semmit és csak azért vagyok itt, mert a többieket be tudom csapni, mert jól előadom magam. :D És igaza volt, mert Ági néninél se tanultam semmit, nulla szókincs, nyilván nem féltem tőle hehe, és így egyre inkább kijött, hogy amúgy semmit sem tudok. Sosem voltam jó tanuló igazából, általánosban könnyű kitűnönek lenni, de soha nem csináltam semmit, gimiben szerintem házit sem írtam soha, úgyhogy egyetemig elképzelésem sem volt, hogyan kell egyáltalán tanulni. Nagyon kivételes esetek voltak csak, amikor tényleg tanultam 20 éves koromig.

Na igen, szóval aztán nyolcadikban meg Ági néni babázott le és visszajött Kati néni, már sokkal kevésbé agresszívan, de azért még így is eléggé féltem tőle, ahhoz, hogy 5ös legyek.

Aztán, hogy, hogy nem, anya buzdítására angol nulladikra jelentkeztem. Őszinte leszek, a mai napig nem értem, hogy anyának hogy jutott eszébe nálam ennyire nyomni az angolt, mert egyik tesómnál sem merült fel ez, és tényleg nem mutattam különösebb tehetséget vagy érdeklődést a nyelv iránt, de ő annyira kötötte az ebet a karóhoz, hogy angol nulladikra menjek, hogy végül csak olyan sulikat jelöltem meg. Most már meggyőzősésem, hogy ez Isten terve volt, és az anyai szívben valahogy elültette az akaratát, noha anya sem tudhatta, hogy így tudjam használni az egyetemen megszerzett tudásomat is (surprise surprise, az sem az én ötletem volt). Az első helyre nem vettek fel, nyilván olyan rossz volt a matek felvételim, hogy csoda, hogy gimibe bekerültem, protekcióval pedig nem akartam élni, pedig emlékszem, az akkori lelkészünk mindenkit benyomott a város legjobb iskolájába, én voltam szinte az első a gyülekezetből aki ezt a sort megszakította, mert mondtam neki, hogy engem ne adjon le  listáján, majd a magam erejéből átjelentkezem tanévkezdés után két héttel, de végül annyire megszerettem a Madáchot, hogy meg sem fordult a fejemben elmenni.

A nulladikon heti 15 vagy 16 angolunk volt egy évig, mellette csak szintentartók az érettségi tárgyakból, plusz tesi, ének, info, illetve heti 6 német óra, azt hiszem.

Na a német egy másik tészta, arról majd egy másik posztban.

Az angol órákat 3 tanár tartotta, volt egy kommunikációs óra, ezt tartotta Dobó, nála 4es voltam. Volt a nyelvtan óra vagy mi, azt a Kozma Edit, nála 3as hehe, illetve az ilyen általános, tankönyvi óra, azt meg az osztályfőnököm, Hazafy Krisztina, nála voltam csak 5ös, de szerintem csak a jószíve miatt. Így valahogy 4es lettem az átlag vonás miatt az első évben, de emlékszem, hogy nagy viták mentek erről, mert nem érdemeltem meg. Végig puskáztam az összes dogát, nem tanultam a szavakat, soha semmit, de semmit, igazából, annyi szerencsém volt, hogy órán tudtam figyelni és amit ott hallottam az rám ragadt, így a nyelvtannal sosem bajlódtam különösebben, azt hiszem.

Nulladik év végén az osztálynak menni kellett letenni a középszintű nyelvvizsgát.

Na most, nem megyek részletekbe, de azt sokan tudjátok, hogy elég sok hormonproblémám volt/van, ami akkor volt csúcson, amikor 13-18 éves voltam és a 15 éves kis Marcsi nagyon sokat szenvedett, ami kihatott a hétköznapjaira. Néha haza kellett vinni a suliból, nem mondom miért, ha kell majd szívesen részletesen elmesélem, akit érdekel. A lényeg, hogy épp a nyelvvizsga napján brutálisan rosszul voltam. Olyannyira, hogy alig tudtam végigülni az írásbelit és onnét rohanva vittek haza a tesóim, mert anya épp vidéken volt, lefürdettek, átöltöztettek, majd vissza kellett érnem délután a szóbeli első felére, ami a hallás utáni vizsga volt.

Már mikor feküdtem a kocsiban hátul, mondtam, hogy ez nem lesz így jó, kellene egy orvosi igazolás, mert nem fogok átmenni a vizsgán, de a szüleim ezt nem támogatták, hát maradjunk annyiban, hogy meg is buktam. Nyilván így buktam a pénzt is vele, és 28ezer forint 2010-ben, pláne egy nagy családnál, akkoriban iszonyatos nagy összegnek számított, hitelt fizetve, úgyhogy nagy nyomás volt rajtam, hogy a szeptemberi pótvizsgákon átmenjek.

Mondanám, hogy végigtanultam a nyarat, de szerintem igazából két hét volt amit tényleg intenzívebben toltam, az is max napi 2 óra, de higgyétek el, nálam ez rekord. Ezt az alábbi könyvet használtam, amit kommunikáció órán, Kozma tanárnővel vettünk és hála istennek bevált, át is mentem simán. Bár szerintem az előzőn is átmentem volna, ha a hideverítékezés közben nem állok meg a mondat közepén és teszek pontot... Konkrét példa: "I have to go to the shop and." És nem egy ilyen volt... Na szóval értitek mi lehetett a probléma.

Telt, múlt az idő, akkoriban nagy divatnak örvendtek az előrehozott érettségik, úgyhogy nálunk is, 10edik év végén, ha jól emlékszem mindenki letette a középszintű angol érettséfit, majd egy osztálytársnőmmel (ő is aztán anglisztikára ment haha), 11edik év végén (asszem) megcsináltuk az előre hozott emelt angolt is.

Emlékszem, hogy annyira nem sikerült jól az írásbelim, nyilván egy vicc volt a szókincsem, és a titkárnő a megtekintéskor látta rajtam, hogy teljesen magam alatt vagyok, úgyhogy gyorsan kiszámolta, hogy hogyan érhetem el összesítve a 80%-ot, és teljes nyugalommal, a legnagyobb természetességgel mondta, hogy Marcsika, csak 100%os szóbeli kell és pont megvan a 80%. Én meg kimeredt szemekkel bámultam rá, hogy ezt mégis hogyan gondolta, mikor még a közép szóbelim is nekem sikerült a legrosszabbul az osztályból.

Ahhoz azért hozzátenném, hogy (nem tudom máshol is így van e, de akkoriban nálunk mindenkit a saját tanára szóbeliztetett közép szinten és emelten kaptunk egy külsős tanárt, másik intézméynből) én másik bizottságba kerültem, mint az osztálytársaim, középszinten, ugyanis mentem ki a tesómékhoz babyszittelni a gyerekeket nyáron és korábban indultak a rokonaim, akik ki tudtak vinni, úgyhogy kérvényeztem, hogy pár nappal korábban szóbelizhessek. Hát nem sült el jól, mert szó szerint mindenki 100% vagy ahhoz közeli eredményt ért el, engem kivéve, pedig nem gondoltam, hogy ilyen hülye vagyok, de az osztályfőnökünk, talán picit jobb szívű volt, mint az idegen tanárok, akikhez kerültem. Na de a lényeg, hogy meglett az.

Szóval, aztán ugye jött az emelt. Ott tényleg elég nehéz volt az írásbeli, emlékszem, mikor először nekifutottam a szövegeknek, mindegyiknél leizzadtam és kapkodtam a fejem jobbra-balra, hogy semmit sem értek, majd picit lehiggadtam és második nekifutásra, már volt némi fogalmam róluk.

A szóbelim pedig, hogy, hogy nem, de 100% lett. Ne kérdezzétek, a mai napig nem értem, mikor olyan szavak nem jutottak eszembe, hogy "van", meg "trailer" és azt mondtam, hogy camping car, pedig tudtam, hogy van erre egy normális szó és mikor kijavított a vizsgabittos, úgy tettem, mintha életemben nem hallottam volna, még vissza is kérdeztem, hogy ó, milyen jó szó, akkor ezt most megtanulom, köszönöm szépen. Szóval ott tuti, hogy csak a magabiztosságom győzte meg őket, meg persze Isten keze is benne lehetett, nem kicsit.

Az még hozzátartozik a sztorihoz, hogy enkünk a nagy felkészülés annyi volt, hoyg heti egyszer az osztályfőnökünkkel így édes hármasban tartottunk egy angol órát, amikor nem tanultunk szerintem semmit, vagy nem nagyon emlékszem, voltak feladatlapok az tuti, és biztos, hogy hálás lehetek a tanárnőnek, de kétlem, hogy tanultam volna rá.

Aztán, mikor a többiek 13adik év elején vagy mikor, csinálták szintén az előrehozott emeltet, emlékszem odajöttek, hogy uhh, Marcsi, neked 100% lett a szóbeli, oda tudod adni a kidolgozott tételeidet? Én meg totál tudattalanul közöltem velük, hogy, dehát emelten nincsenek megadva előre tételek. "Dehognem." De nincsenek, azok csak közép szinten vannak, itt nem lehet tudni mire számítasz. "De igen, Marcsi, vannak témakörök, amikre fel kell készülni... Te nem dolgoztad ki őket???" (És még akivel együtt érettségiztem lány is ráerősített, hogy vannak...) "Mi??? Nincsenek. Vagyis én nem dolgoztam ki semmit...." És ilyen "nagyon mérges/lesajnáló/totál nem hiszem el és csak kamuzol és nem akarod odaadni a király tételeidet" fejjel ott hagytak. Szóval, khm igen. Ennyire volt képben a maresz akkor is.

Aztán eljött az egyetem. Namost, én csak azért mentem angolra mert világom nem tudtam, ez megint hosszú sztori és ez a poszt most nem is erről szól, de mindenhez hülye voltam, az angol volt az egyetlen kb amiből nem álltam bukásra, úgyhogy anya noszogatására angol szakra mentem, Szegedre.

Azt nem részletezem mennyire gyűlöltem, de nagyon. :D

Viszont, hogy, hogy nem, első év végére brutál sokat fejlődtem, úgy, hogy észre sem vettem.

Ekkorra már azért a Youtube pl szerves része volt az életnek, 2014 tájékáról beszélünk, mikor azért mobilnettel nem nagyon rendelkeztünk, de az internet már nagyon átitatta a hétköznapokat, szóval minden is elérhető volt.

Ugyanakkor ez volt az a pont szerintem amikor kényszerből, életemben először elkezdtem angolul, eredeti nyelven filmeket nézni, és olvasni.

Nagyon nehezemre esett, sok szenvedéssel járt.

Az olvasásban való fejlődésemet viszont kristály tisztán le tudtam mérni. Amikor elkezdtem az első szemeszterem, belefogtam az egyik Trónok harca könyvbe és annyira kínlódtam vele, hogy az első 2 és fél oldalt kb 2 óra szótárazással tudtam végigolvasni. Na hát nem is jutottam a végére, szerintem pár fejezet után feladtam. Ellenben, azt követő nyáron, már olyan lazán faltam angolul a regényeket, pl a Csillagainkban a hibát, hogy emlékszem az egyetlen idegen szó, valami daganatnak a specifikus típusa volt, de azt magyarul sem értettem. Nem hittem, hogy én fejlődtem, gondoltam ezt a hülye is érti, de nyilván azért sok végigszenvedett Use of English óra volt emögött.

Az egyetemet amúgy tényleg végigbukdácsoltam, 3 helyett hat évbe telt lediplomáznom és még a tanáraim is tudták, hogy milyen lusta és buta vagyok, már aki felismert, mert nyilván be sem jártam órákra, hacsak nem volt kötelező.

Emlékszem, hogy egy irodalom szemináriumon valami művet nekem kellet bemutatnom, és az volt a storyban, hogy "lime"-mal behintették az udvart. Na most marcsikában fel sem merült, hogy a lime szó bármi mást jelentsen, mint zöld citrusféle. Nos nem így van. A lime azt jelenti, mész. Amikor ehhez a részhez értem a sztoriban, a tanár megálított és látható félmosollyal és cinizmussal megkérdezte, mi az a lime. Mire gyanútlanul azt feleltem, hogy a zöld citrom. Ő meg totál természetesen kinevetett, az összes csoporttársammal egyetemben, akik szemüket forgatva, meg horkantva felvilágosítottak, hogy kedves el vagy tévedve. Neked a holdon kellene lenned, nem ezen a tanszéken. :D

Nade, azért voltak tárgyak amikből valamiért, akármennyire is mentek rosszul, a tanáraim valamiért úgy gondolták, hogy mégsem hülye ez a gyerek, csak olyan lusta, mint senki az életben. Pl az olvasás készség óra mindenkinek egy nagy mumus volt . Minden áldott órán írtunk dolgozatot, ami nekem kivétel nélkül mind 5ös lett. Azonban emellett minden egyes házifeladatot leosztályozott, amik egytől egyig 1egyesek lettek. Hogy lehet ez Marcsi? na vajon hogyan. Úgy, hogy el sem olvastam a feladatokat, csak óra kezdés előtt végigkarikáztam random válaszokat, és beírkáltam random szavakat, hogy úgy tűnjön megcsináltam, különben kiraknak a kurzusról.

Év végén aztán a tanárnő nagyon haragudott rám, hogy így eltékozolni a tudásomat... Az átlagom pedig 2esre jött ki és nyilván nem is volt hajlandó jobbat adni, a sok dolgozat és ZH 5ös mellett a rengeteg 1es házi feladatra.

Aztán valahogy ez így valakinek a tudtára jutott, hogy nekem "megy" amúgy ez az óra, ami amúgy ilyen mumus mumus, a tanár is mumus mumus, úgyhogy emlékszem, volt egy csoporttársam, aki megkért, hogy segítsek neki, de kb fél óra után feladta, mert ő úgy gondolta, nekem azért 5ösek a dogáim, mert olyan pöpec a szókincsem, hogy midnent is tudok és értek és nagyon analitikusan csinálok mindent, de mikor szembesült vele, hogy én csak így nagyjából értem a szöveget, semmit nem elemzek és nem szótárazok, akkor úgy döntött, inkább engedjük el, mert egy másik bolygóról jöttem. :D

Volt még pár ilyen random eset, amikor, engem természetesen nem vettek fel tolmács-fordító miorra, oda csak a legjobbak kerültek be, én örülhettem, hogy egy olyan tömegszakra, mint a média kommunikáció felvettek, viszont ott az órák hírhedten nehezek voltak tényleg. Ha nem jártál fordításra, akkor is tudtad, melyik óráról van szó és ott épp mit tanulnak, mert minden irodalomórán sutyiban hasonlítgatták össze a házifeladataikat, hogy mi lehet a jó megoldás.

Volt egy óra, már fogalmam sincs mi, de a lényege elemileg hasonlított az ilyen Use of English-re, hogy fogsz egy mondatot angolul és át kell írnod angolul, csak ilyen olyan magasabb nyelvtani struktúrákat alkalmazva. (Amúgy szerintem az ilyen feladatotakkal tanultam meg nagyon sok mindent, nagyon belém égve, az iszonyat sok feladattal, noha abból is majdnem megbuktam és le is csúsztam a ponthatárról, de a tanár átengedett, míg valaki mást egyel jobb ponttal nem és volt is ebből nagy padáré, de ott is valamiért azt gondolta, hogy nekem jobban megy, csak lusta dög vagyok, de "magának már nincs szüksége ezt ismételni, maga tudja, csak nagyon lusta".) Na és azon az órán egyszer volt valami feladat, amit már 3 napja próbáltak közösen megoldani, de nem sikerült és megkérdeztem, megnézhetem-e. És valamiért túl egyszerűnek tűnt a megoldás, úgyhogy először nem is mertem mondani, de végül csak odafirkantottam valaki lapjának a szélére, mire mindenki felhorkantott, hogy mikbe vagyok, hogy egyáltalán ÉN megpróbálok nekifutni, de mikor meglátták, akkor mindenki pislogott, hogy várjunk csak... Ez lehet jó. És miután megvolt az órájuk tényleg kiderült, hogy az volt az egyetlen helyes megoldás az egész évfolyamban.

Szóval én csak azt gondolom, hogy valami isteni csoda folytán sikerült magamra szedni az angol tudásomat, úgyhogy ez a poszt inkább arról szól, hogy hogyan nem tanultam angolul, de valahogy mégis megtanultam.

Nade, amúgy akartam itt ajánlani egy egyetemi jegyzetet, amit akkoriban lehetett kapni a libriben is és valamelyik tanárom írta, de fogalmam sincs hogy ki és azt sem tudom mi volt a címe, de tuti valami Use of English jegyzet volt. Az a baj nem is emlékszem ki írta, meg hogy mi volt a pontos címe. Ez emlékeztet rá, de a miénk barna volt, úgyhogy egyáltalán nem tudom ez lehetett-e az, de az biztos, hogyha B2ről szeretne valaki feljebb haladni, akkor egy jó kis English Gammar in Use elengedhetetlen. Én nagyon sokat kínlódtam tényleg a gyakorlatokkal, egyáltalán nem élvezetes, de hasznos.

 A másik, és egyértelmű, kissé passzív tanulási mód az a film vagy sorozat nézés. Már a koreais posztomban is ajánlottam a Language Reactor nevű bővítményt, szerintem ehhez is hasznos lehet.

Minden lehetséges tartalmat angolul fogyasztani, cikkeket, recepteket így olvasni, nem használni két nyelvű szótárat, mert az az emberiség ellensége, hanem csak egynyelvűt. Édes szép oxford szótáraim, volt vagy három egyetem alatt, azzal mászkáltunk mindenhova.

Ezen kívül az olvasás!

Nagyon fontos! Tényleg az! Két féle módon lehet persze ezt is űzni. Vagy úgy ahogy mareszka, hogy csak go with the flow, semmit nem szótárazol, hanem menet közben rájössz (vagy nem), vagy pedig minden egyes szónál megállsz, analizálod, kiszótárazod és így haladsz. Nálunk ez utóbbit ajánlották nagyon erősen az egyetemen, de nekem a mai napig nincs türelmem, mert nyilván elveszi az olvasás élményét.

De az biztos, hogy ha már magasabb szinten van az angolod, akkor nagyon nehéz jó módszereket találni hozzá, hogy tovább fejlődj.

Nekem hála istennek a nyelvtannal egyáltalán nincsen bajom, sőt, tudatában vagyok, hogy nagyon hangyányi esély van arra, hogy nyelvtanilag helytelenül beszéljek, vagy ha mégis, akkor azt egy mondattal később már észre is veszem, de ez kb olyan, hogy magyar anyanyelvűként is ejtünk hibákat, mert mire a mondat végére érünk valami más lesz hirtelen a mondatunk alanya vagy tárgya. Szóval én akkor szoktam csak helytelenül beszélni angolul, amikor olyanokkal beszélek, akiknek az angolja picit alacsonyabb szinten van. Ilyenkor akaratlanul is átveszed azt a stílust, illetve egyszerűen, ha valaki nem érti jól amit mondasz, akkor csak kidobsz minden nyelvtant és igeidőt és egymás mellé pakolod a szvakat, hogy megértesd magad.

Ennyi.

De hála istennek anyanyelviekkel nagyon ritka, hogy rosszul beszéljek. Előfordul persze, hogy észreveszem, hogy nagyon természetellenes struktúrájú barokk körmondatokban beszélek, de akkor igyekszem visszavenni és összeszedni a gondolataimat.

A múlt héten nagyon viccesen egy küldölfi barátom megkérdezte, hogy én angolul kényelmesebbnek érzem a beszédet, ugye? Én meg kinevettem, hogy tes, ezt te sem gondoltad komolyan ugye? De ő meg volt róla győződve, hogy nekem az angol inkább az elsődleges természetes kifejezési módom. Nagyon nem. Nagyon nagyon nem. Bár alapvetően komfortosnak érzem az angolt és nem érzem, hogy gondot jelent akár mélyebb témákról is beszélnem, de egyértelműen magyar vagyok, magyar az anyanyelvem és, noha gyakran angolul könnyebb valamit kifejeznem, vagy úgy is gondolkodnom, ez csupán a tartalomfogyasztásból fakad, de nem írhatja felül, azt amit már magzat koromban hallgattam és amiben felnőttem.

Na de így konklúzióként, pl ha csak beszélni szeretnél jobban, akkor próbálj külföldiekkel bátran társalogni. Nem baj ha hibás, csak toljad.

Ha a szókincsedet fejlesztenél olvass, az rengeteget segít, nekem mára már ez az elsődleges személyes fejlesztési módszerem és brutál hasznos. 

A nyelvtanhoz mindenképpen ajánlok valami Use of English könyvet.

Magántanárokkal nincs tapasztalatom, sosem jártam különórákra, úgyhogy nem tudom milyen lehet úgy angolt tanulni, de biztos hasznos. Én nem véletlenül nem tanítok angolt. Nincsen pedagógiai diplomám, sem tapasztalatom. Régebben korrepetáltam ugyan, de már évek óta nem és nem is szeretnék. Tudom, hogy nem vagyok jó benne, nem is leszek. Nem tudom a nyelvtant. Ez így viccesen hangzik, de nem emlkszem a szabályokra, egyszerűen csak annyira megtanultam, hogy érzem, mikor mit kell használni. Persze, ha felcsapom az internetet és átolvasom, akkor rögtön eszembe jut és könnyen el tudom magyarázni, de azért ez nem tanítás.

A tolmácsolás pedig csak gyakorlás kérdése. Biztosnak kell lenned mindkét nyelvben. Ha nem tudod magad olyan szépen kifejezni az anyanyelveden, akkor úgy gondolom annyira nem élvezetes a fordítás sem.

A legtermészetesebb és legideálisabb mindig az idegennyelvről az anyanyelvedre fordítani. Tehát nekem angolról magyarra.

Van persze ennek is több fajtája, konszekutív tolmácsolás a legkönnyebb azt hiszem, ilyenkor szakaszosan, felváltva beszél a fordító és a fordított. De megintcsak hangsúlyozom, én nem vagyok tolmács. Soha nem is leszek, nem értek hozzá professzionálisan. Egyszerűen élvezem használni az angolt is és a saját nyelvem szépségének szeretetéből fakad, hogy bizonyos témákat örömmel és viszonylag jól tudok tolmácsolni. Ehhez nagyban hozzájárul, hogy régen kis ideig szinkronizáltam, megtanultam szépen beszélni és szeretem hasznélni a hangomat.

A párhuzamos tolmácsolás nekem is elég kemény tészta, nehéz úgy beszélni, hogy közben már előre kell pörgetni az agyad a következő gondolatsorra. Illetve nekem nehezemre esik néha magyarról angolra tolmácsolni is. Ez szerintem abszolút érthető, hisz ebben az esetben a célnyelv egy idegennyelv, de érdekes, mert van olyan imserősöm, aki magyar anyanyelvű, mégis kényelmesebbnek érzi angolra tolmácsolni, mint fordítva.

Abban az esetben, ha tolmácsgéppel fordítok, akkor sokkal inkább nehezemre esik angolra fordítani (de egyébként magyarra is), talán, mert nem szükséges annyira az előadókészség és az ember könnyebben elkalandozik, figyelmetlenné válik, elfárad. Amikor kint állsz mások előtt, akkor könnyebb magad összekapni és koncentrálni. Ilyenkor, angolra is örömest és szenvedéllyel tudok tolmácsolni.

A másik az, hogy attól, hogy adott területen valaki ügyesen tolmácsol, nem jelenti azt, hogy minden területen tudna. Szükséges a tájékozottság, a folyamatos tanulás és felkészülés, mert én pl egy gyárban a jelenlegi tudásommal teljesen el lennék veszve, de pár hét tanulás után nyilván akár mehetne az is.

Az az egy szerencsém van, hogy mivel én főleg keresztény tartalmakat, istentiszteleteket tolmácsolok,  vagy pl mentálhigiénés előadásokat, ezek a témák érdekelnek és magyarul és angolul is tartalomfogyasztó vagyok a területen, tehát nem fog gondot jelenteni megtalálni bizonyos szavakat, mert a napi életem részét képezik. Ugyanakkor vicces módon pl a különböző héber áldozati fajtákat nem tudom magyarul, mert csak angolul tanultam róluk, úgyhogy muszáj tolmácsolás közben a magyar verziót szemmel követnem, kutatnom, hogy rájöjjek miről is van szó.

Na hát, így visszanézve nem tudom mennyire volt hasznos ez a bejegyzés, lehet inkább csak tényleg ilyen kis mesemesemeskete volt, hogy milyen rossz tanuló voltam aztán valahogy mégis megtanultam egész magas szinten angolul, bár a szókincsemre a mai napig nem vagyok büszke.

Azt gondolom, hogy elengedhetetlen a nyelvtudás a mai világban és tényleg, ha globális látással rendelkezünk, ahhoz nagyban hozzá tud járulni és építeni a nyelvtudás.

Ha mégis valami kérdésetek lenne, írjatok nyugodtan és bocsi ha béna, információtartalom nélkülire sikerült ez a poszt, de tényleg nem tudom, hogy összességében hogyan tanultam meg angolul.