Nem akarom túldramatizálni, hogy "ez volt a legjobb könyvélményem az elmúlt időben", de az biztos, hogyha összességében nézzük, akkor szerkezetileg nagyon jól megírt műről van szó. A karakterek nagyon jól kidolgozottak, a motivációik szuperjól érthetőek, nyilván ez összefügg a karaktervezetéssel.

Az írónő egyébként zoológus, amit amikor megtudtam picit szkeptikus voltam, hogy mit írhatott 360 oldalon keresztül, ami művészi értékkel is fog bírni, de nagyon kellemes meglepetés volt.

Éppen az állatok és a természet ismeretének köszönhetően olyan részletesen mutatja be a helyszín és a környezet sajátosságait, hogy szinte lüktet.

Az élővilág megjelenítését ugyanakkor nem viszi zavaróan túlzásba, kifejezetten színesíti a könyvet.

Nem akarok spoilerezni, de a szerkezet és a filmmel való összehasonlítás végett picit mégis beszélek a történetről.

Az események párhuzamosan futnak két szálon, egyrészt a múltban, Kya, a főhősnő gyermekkorától kezdve érkezünk meg a jelenbe, ami szintén a könyv elején indul.

Kya a családjával egy mocsáros területen él, a társadalomtól mondhatni elszigetelve. 10 éves korára egyedül marad ez a kicsi lány és szinte eggyé válik a természettel, amelynek kutatója is lesz.

A könyv bemutatja hogyan nő fel, hogyan esik szerelembe, majd hogyan keres kiutat az őrlő magányból.

Egészen az utolsó pillanatig nem derül fény arra a titokra, ami már a könyv első oldalán felsejlik, hogy ki is gyilkolta meg a mocsárban talált férfit, a jelenben.

Nagyon szépen van megírva, a párbeszédek szerkesztése élvezetes, de a ki nem mondott szavak sokkal többet mondanak ebben a regényben.

Én nagyon okosan gondoltam, hogy amint elolvastam, meg is nézem a filmet. Már a könyv felénél jártam, amikor megengedtem magamnak, hogy meglessem az előzetest, mert már nem érhet túl sok meglepetés, de már abból a 3 percből láttam, hogy csalódni fogok.

Így is lett. Van ugyan néhány kifejezetten szép felvétel és persze lehetetlen, hogy teljesen visszaadja a fantázia képi világát, az érzetet amit kelt, de én nagyon összecsapottnak éreztem.

Komolyan gondolkodtam, hogy nagyon kicsi lehetett a budget egy ilyen kaliberű film megvalósulásához és a forgatókönyvíró nem végzett jó munkát, egyáltalán. Az egy dolog, hogy hatalmas ugrások voltak az időben, karakterek, események, lényeges információk kimaradtak, ez mind érthető, hiszen egy ilyen részletes könyvet nem lehet 2 órába belezsúfolni.

Azonban a színészvetés szerintem botrányos volt. A jelmeztervezés és a díszlet sem teljesen adta nekem át a képi világot, de a párbeszédek annyira sokat romboltak a karakterek motivációjának megértésén, hogy néhol nemhogy teljesen logikátlan lett volna valami, de inkább teljesen elvitte más irányba, hogy milyen érzéseket fűzöl valakihez, vagy hogy mit miért tett valaki.

A filmet egyáltalán nem ajánlom, ám a könyvet annál inkább.

Ezek után, biztos, hogy el fogom olvasni Owens egyéb írásait is, amiket még megboldogult férjével írt.

Arra is nagyon jó volt számomra, hogy fejlesszema szókincsemet.

Biztos, hogy magyar nyelven is számos új információt tartalmaz a természetről, az állatokról, de angolul nekem tele volt idegen szavakkal, amik egyrészt terület, másrészt korspecifikusak voltak.

Mivel nagyon nehezemre esik új szavakat tanulni, az olvasást tartom a legjobb, bevált módszernek és évek óta először éreztem kéztetést, hogy rendesen jegyzeteljek és szótárazzak olvasás közben. (Aztán persze nem tettem, de azért jó pár szót tanultam.)

A másik, hogy nagyon színes, ahogyan a párbeszédeket a helyi dialektusban írja meg Owens, kicsit olyan, mint mikor a Virágot Algernon-nakot olvassa az ember. (Magyarul kaki, mert csak szimplán parasztos, ahelyett, hogy éreznénk, ez nem műveletlenség, hanem valami más, de az megint egy másik kérdés.)

Egy szó, mint száz, kifejezetten ajánlom ezt a könyvet mindenkinek!

Van benne ugyan románc, de nem ez a fő motívum, ahogyan nem is a thriller szál, noha a film előzetes erre élezi ki.

Sokkal inkább egy személyiségfejlődést látunk, válaszokat keresünk mi is a hősökkel, több oldalról látunk mindent. A leíró részeket azért nem emelném Jókai szintre, de lehet, az a ma emberének már kicsit túl sok is lenne, ez szerintem még emészthető.

Ami nálam az elmúlt időben kulcsfontosságú kérdés volt és a könyvek 90%-a elbukik rajta, az a lezárás, de itt nem éreztem, hogy össze lett volna csapva. Ugyan ilyen kis rövid visszatekintés-szerűen tudjuk meg mi történik, de annyira filmszerű (ahogyan az egész regény maga), hogy teljesen érthető és legitimizálható írói fogásnak tartom ezt az összefoglaló-szerű lezárást, ahol szinte lista-szerűen látjuk kivel mi is történt. (szerű-szerű-szerű... sorry)

Ha valaki elolvasná angolul, annak örömmel kölcsönadom. :)