Mindaközben amit az előző posztban írtam, persze több szálon futottak az események.

Nyáron a millió orvoslátogatás közepette, valahogy eltévedtem egy természetgyógyászhoz, aki akkor picit felbőszített, mert nem a jelenlegi problémáimra koncentrált, hanem inkább az inzulinrezisztenciámra és más egyéb gondokra. Mondjuk úgy, hogy a nagyobb képet nézte.

Nem úgy kell elképzelni, mint valami sámánt, aki csak gyógyfüveket keverget. Mondta, hogyha nem válik be rövidesen az, amit javasol, akkor mindenképp újra kell szednem a gyógyszert, amit önkényesen abbahagytam 15 év után, a mellékhatásai miatt és persze előírt cross-check vizsgálatokat is.

Az ő javaslatára kezdtem el csökkenteni a glutént, a tejet és a finomított élelmiszereket az étrendemben, mert elmondta, hogy mi mire milyen hatással lehet, illetve nem erőltetve, de hangsúlyozta a rendszeres mozgás fontosságát, mind fizikai, mind mentális egészség szempontjából.

Nem tudom tudtátok-e, aki követi a @kicsinyvilág instagram oldalam és volt türelme végignézni a 20 órás storyjaim, az esetleg belebotlott, hogy az olyan jellegű testedzés, ami az agy hátsó részét is stimulálja, az háromszor olyan jótékony hatással van a mentális egészségre. Ha vizuálisan is stimuláljuk az agyunkat, tehát nem csak egyszerűen futunk a futópadon a szürke térben, vagy erősítőgyakorlatokar végzünk, hanem mondjuk túrázunk, a természetben bicajozunk, táncolunk, vagy csak podcastet hallgatunk, esetleg egy vizuálisan változatos képsot vetítünk ki a futópad elé és azt nézzük, akkor az agyunk hátsó részét is érik ingerek, ami felelős a mentális egészségünkért.

Ha más nincs, szerintem a zenehallgatás is jó kezdőlépés.

Nem hittem volna, de nagyon lassan, tényleg észrevétlenül elkezdtem jobban lenni, olyannyira, hogy a nőgyógyászati és endokrinológiai problémáim teljesen helyrejöttek. Gyógyszer nélkül!

Júliusban voltam nála először és most január óta 28 naposra beállt a ciklusom, amiről soha nem is álmodtam. Tavaly ilyenkor még 32, 26, 45 között bárhol lehetett. Én az a fajta nő vagyok, aki örül, ha érzi, hogy hol is tart a ciklusa. Szeretem figyelni, hogyan jönnek ki, majd múlnak el a bőrhibáim a fázisoknak megfelelően, örülök, hogy fáj (ez erős túlzás, inkább csak érezhető) az ovulációm és hogy pár napra előre általában megérzem, ha megjön, mert sokkal érzékenyebb vagyok. Ezek mind természetadta áldások, amik mutatják, hogy működik a szervezetem.

A cisztáim, amik nekem nem csak ciklikusan, hanem 13 éves korom óta folyamatosan voltak a petefészkemben, mind felszívódtak, pedig egy éve még olyan diszkomfortot okozott némelyik, hogy néha szabad kézzel ki tudtam őket tapintani. (18 évesen amúgy ki akarták venni a méhem, amihez inkább nem mondom mennyi szenvedés vezetett az azt megelőző 5 évben, de aztán tüneti kezelésként elkezdtek kísérletezni a fogamzásgátlóval, ami noha tünetileg segített, de teljesen tönkretette a bőröm és ahogy majd lentebb is látjátok, kb 30 kilót híztam tőle. 22 évesen hagytam végülis abba.)

Az inzulinszintem okosan követi az étrendem vezetését és nem ugrál ide-oda, nem olyan magas, mint volt, de még persze ezt rendszeres ellenőrzés alatt kell tartanom, életem végéig, hisz csak akkor maradok egészséges, ha teszek érte. Nem hazudok, néha nehéz nézni, hogy a szobatársam miért ehet meg éjfélkor egy ramyont, vagy egy fél zacskó chipset, mikor ha én tenném ezt, akkor tuti egész éjjel majd felfordulnék. De ezt dobta az élet. Ami van, azzal főzünk, ugyebár.

A szédülésem az utóbbi néhány hónapban kezdett el javulni, ősszel még nagyon durva volt, télen inkább időszakos, mostanra viszont csak alkalmanként jön elő. Meg hát azért valljuk be, 25 év után az ember szervezete nem a régi és sok ismerősömnek jött elő olyan problémája, hogy ha leguggol és feláll, akkor megszédül. Na ez nyilván nálam is mindennapos, de azért elviselhető. Illetve amúgy nekem a posztcovidom hosszú hónapokon át tartó erős szédülési rohamokkal járt, szóval ki tudja, mi minek a hozadéka.

Egyébként épp az amerikai utam előtt nem sokkal kaptam meg a második és a harmadik oltásom, szóval nem lehetetlen, hogy bekavartak azok is. Sajnos, van egy barátom, akinek az édesapja másfél éve az oltásba halt bele. Megkapta, pár nap múlva rosszul lett és el is ment. És mivel nekem a covid is egy elég nehéz menet volt, ájulással (megintcsak nyilván egyedül voltam a betegség nagyja alatt), sürgősségivel, nem evéssel, és nagyon nehéz posztcoviddal, tényleg nem lehet teljesen kizárni, hogy a vakcina nem tett rá a barotraumára egy lapáttal és váltott ki valami komolyabb hosszútávú idegrendszeri problémát.

Illetve ami szintén sajnálatos az emésztőrendszerem sem a legjobb. Itt most nem megyek részletekbe a kakikálás kérdéskörén belül, de már az a 15 év amíg szedtem a gyógyszert az inzulinrezisztenciámra, nagyon tönkrevágta a bélrendszeremet. Majd szerintem egyrészt meg kellett tanulnia a szervezetemnek anélkül létezni, hogy ez a cucc rásegített volna (és barmolta szét...) az emésztésemre, valamint a covid az meg épp a másik irányba lökte át az emésztésem és utána hónapokig szenvedtem sajnos, illetve az oltások óta ismét. Ez így kicsit rapszodikus, a kellő rostbevitel, mozás és víz viszont elengedhetetlen. Meg na. Ismét mondom, már 29 vagyok szóval...

De vissza a jelenbe.

A szorongásom sokkal-sokkal kevésbé itatja át a hétköznapjaimat. Korábban még csak órák sem teltek el úgy, hogy ne érezzek nyomást a fejemben, vagy ne legyenek légzési problémáim. Most van, hogy napok eltelnek minden ilyesmi nélkül. El sem tudom mondani, mennyire, de mennyire jó.

Amikor kimentem Amerikába valahol 96 és 98 kiló között voltam. Jelenleg 20 kiló fogyásnál tartok. Ami hihetetlen. Teljesen. Mármint nagyon hihetetlen.

Akkor most egy kicsit a fogyásomról, mert tudom, hogy csak azért van itt minden hucut, hogy megtudja a titkomat hehe.

Tény, hogy sosem voltam egy vékony gyermek, de valójában sok mentális dolog volt, ami inkább beleblokkolt ebbe a duci gyerek szerepbe. Több, mint a valóság.

Emlékszem, már gimi alatt sem tudtam lemenni 72 kiló alá, főleg miután abbahagytam a táncot, 18 évesen. (fogamzásgátló, khm...) Akkor hopp, 80 kilósan ott álltam. Szalagavatóra lefogytam 72re de mire érettségiztünk megint felülről súroltam a 80at.

Aztán egyetem előtti nyáron kb 4 kiló lement rólam, de egyetem első évét már úgy zártam, hogy 99,8 kg voltam és ezek után nem mertem mérlegre állni. Akkor nyáron a sok bicózás, amit a németországi munka mellett toltam, segített annyit, hogy lemenjen rólam úgy 4-6 kiló, viszont biztos, hogy a következő két évben voltam vagy 103, mert egyetlenegyszer ráálltam még a mérlegre, és az agyamba égett.

Ez a kép nagyjából valahol 99 és 103 kiló között készült rólam, 2016-ban. A döbbenetes az, hogy én ekkor már annyira hozzászoktam, hogy kövér vagyok, hogy nem voltak fokozatok a fejemben. 70 kilósan épp ugyanolyan nyomorultul éreztem magam, mint 100 kilósan, sőt. Talán mikor nagyobb voltam már megbarátkoztam a testemmel annyira, hogy magabiztosabb legyek, mint korábban, de ez csak a felszín volt.

Mások előtt, ha lehetett csak csipegettem, egymagamban viszont betömtem 3 zacskó csipszet meg egy NAGY Milkát egyedül. Volt, hogy mást nem is nagyon ettem napokig, mint chipset, zacskós levest meg édességet. Viszont annyira depressziós voltam a külsőm miatt (is), hogy ki se akartam menni az utcára, néha azt  kívántam, bárcsak valami hatalmas zsákba bújhatnék, hogy ne kelljen látnom nekem sem a testemet. Ezért előfordult, hogy csak mirelit krumplit ettem egy hónapig. De nem kis mennyiséget. Mondjuk egy fél zacskóval naponta, egy 250 grammos trapistát ráreszelve.

Néha eljártam konditerembe, egy-egy hónapig, de sosem tartott semeddig. Nem éreztem motivációt. Csak fogyni akartam, de nem tudtam hogyan.

Mikor felköltöztem Pestre az nagy váltás volt életminőségben, de még mindig erősen zugevő voltam. A volt szobatársammal találkoztam pár hónapja, aki végignézte az önpusztításomat és az volt az egyik első kérdése, hogy "akkor már nem eszel annyi chipset és csokit sem?" Nekem fel sem tűnt, hogy ennyire brutális mennyiséget ettem..

Meg persze meglepte, hogy mennyire máshogy nézek ki. Egy hete összefutottam egy lánnyal, akit egy lánybúcsúról ismertem. Olyannyira nem ismert fel, hogy elkezdett keresni egy közös fotón és nem hitte el, hogy tavaly augusztushoz képest ennyit változtam. Érdekes 20 perces beszélgetés volt, mert, noha persze látom az eredményeket, a tükörben mégsem érzem úgy a különbséget...

És végül a fogyásom nem is azzal indult meg, hogy ez volt a célom, hanem egyszerűen annyira rosszul voltam és annyira féltettem már az egészségemet, hogy csak életben akartam maradni...

2021 augusztusában meghalt az egyik legcsodásabb barátnőm. Ezt tudjátok. Vele korábban telefonvégen Youtube edzéseket csináltunk. Miután elment, nekiálltam kicsit jobban figyelni arra, hogy tényleg többet mozogjak. Ilyenkor kicsit mindig ott volt velem. Ekkor Fixen 98,6 kg voltam. 2021 októberében kezdtem picit tudatosabb lenni, viszont a kajálással ott volt a baj, hogy amikor hazaértem munkából, megvacsiztam 6kor, majd mivel egyedül voltam, unatkoztam, későn feküdtem le, megvacsiztam még egyszer este 10-11kor is.

Aztán pár hónap alatt, noha a súlyom nem változott nagyon, 2 kiló lement de ha felpuffadtam vissza is jött, mégis látszott már némi változás. 

Itt lejjebb mutatja a kép, hogy alakult a testem. (Nem túl sekszi, sorry, de hátha valakinek segít. Tudom, nem olyan drasztikus a különbség, de nem is kell, hogy az legyen.)

Mikor 2022 júniusában készült a kép, az még csak az addigi kis tornák és az aktuális rosszullétek eredménye volt. Itt már olyan 91 kiló körül voltam.

Októberre 86 magasságába kerültem, ekkor érkeztek az első megjegyzések, hogy azta Marcsi, mennyit fogytál. Hát igen, mégis csak olyan 12 kiló. Pedig én tényleg nem láttam a változást. De itt már teljes sokkban voltam. Hiszen 7 évig akárhogy próbáltam, nem sikerült fogynom. És most átléptem azt a mágikus 90 kilót, ami mindig megakasztott. Úgy éreztem, talán tényleg lehetséges minden.

Idén februárra extra leszaladt pár kiló, amire egy decemberi vírusfertőzés rásegített, de az új évben egy pár héttel ezelőttig stagnáltam, hiába tornáztam heti 4szer. A testem mégis ruhaméreteket változott hirtelen. Januártól májusig úgy tűnt semmi, de aztán hirtelen formát váltottam kicsit. Olyan 3 kilót fogytam ebben az évben összesen csupán, de a testem alakult picit. Amúgy nekem ez így reális is. Ha havonta fél kilót tudok tartani, de ez tartósan marad így, akkor rendben van.

 Végülis most így vagyok kb 77 kilón. Már lassabban olvadnak le a a kis zsírpamacsok. Néha hogy azt látom, 1-2 hónapig nem mozdul a súlyom, de aztán hopp, hirtelen 95C helyett már csak 80B-s melltartó kell. A 44/46os nadrágok helyett 40es, sőt esetenként még kisebb. (Tudjuk, hogy óriási a HandM méretezés mostanában, de múlt héten egy 38as nadrág nagy volt rám.... What?) Nyilván még amúgy a magasságomhoz egészséges BMI-től messze vagyok, és ha szépen nagyon lassan lemenne még 10 (vagy 15 xd) kiló, nem sírnám el magam mérgemben. De ha csak 5 kilót le tudnék még adni a következő év elejéig és ott megállna a történet, annak is örülnék. A fő, hogy a szervezetem jól legyen és most már hab a tortán, hogy tudok többször úgy öltözködni, ahogyan szeretnék. Az a további 10 kiló csak cseresznye lenne a habra. :) Csak zárójeles gondolat, hogy amúgy nem kifejezetten hiszek a BMI-ben, mint fenomena, szerintem sokaknak van erősebb csontozatuk, vagy más izomsűrűségük, megint másnak nagyon vékony csontozata van. Nekem pl életemben soha semmim nem törött el, kivéve a kislábujjam... És azt sem tartom igaznak, hogy a súly determinálja az egészséget, de az alacsonyabb testzsír százalék sokat számít. Elvileg nekem 49 és 67 kg között kéne lennem, szóval, ha felülről közelítenék hozzá, azért nem bánnám, na. Zárójel bezárva.

Életemben sosem tudtam betűrt pólót hordani, mert a hasam mindig lógott, de végre két héttel ezelőtt ez is sikerült. A lenti nadrágot úgy vettem a Mangoban kb 6 hete, hogy nem ért össze rajtam. Ez a kép 2 hete készült.

Amúgy ilyen bodycon ruhákat még mindig nem tudnék csak úgy hordani, mert azért a pocóm még ott integet kis keregdeden, de kifejezetten emlékszem, hogy az a 74-76 kiló fölé érkezésemkor döntött úgy, hogy micimackóban nyomja és külön életre kel. Ha még idén lemenne az a kis huncut és nem szeretne ilyen igencsak nagyon, hogy ragaszkodik hozzám, akkor karácsonyra már talán valami full alakra tapadósban is csapathatnám.

Sokkal kevésbé fulladok ki séta közben, kényelmesebb minden pózban az ülés. Le tudok végre guggolni.

A bőröm évezredekkel szebb, mint korábban (bár ez szerintem a guasha általi vérkeringés frissítésnek is köszönhető, nomeg sosem volt túl csúnya a bőröm, kivéve a fogamzásgátló mellett).

Na de, hogy mit is csinálok, ami segített így javítani az életminőségemen..

Mondanám, hogy semmit. Mert valahol tényleg azt érzem.

Viszont az is biztos, hogy magamhoz képest rengeteg mindent változtattam, amik apróságnak tűnnek, de hosszútávon nagy hatásuk van.

Illetve mindenkinek más működik.

Szóval, ugye van a 150 grammos diéta, amire esküsznek a magyar dietetikusok. Na nekem az sosem jött be. Annyira kontrolláltam magam mindig, hogy vagy túl keveset ettem és leesett a cukrom és már verejtékezve, remegve vártam a következő étkezést, vagy épp túl ettem. 

Egy ideig csináltam paleolit diétát is régen, amit alapvetően szeretek és királynak tartom, de tudom, hogy az sem annyira könnyen tartható.

Amit még szívesen csináltam, az az időszakos böjt volt. Elvileg nagyon jó az inzulin boostingra, de valahogy az sem jött be annyira sajnos, mint reméltem és mivel még nincs róla elég tanulmány, én inkább nem kísérletezek vele.

Szóval, azt gyűjtöttem / gyűjtöm össze magamnak, ami úgy érzem nekem beválik és implementálom a hétköznapjaimba.

1. ROST!!!!! Nem tudom eléggé hangsúlyozni, milyen nagyon fontos a rostbevitel. Lehetőleg minden étkezéshez.

Sokáig nem értettem mi is a funkciója, de mióta értem, hogy különösképp egy inzulinrezisztensnek miért fontos, azóta minden étkezésnél fokozottan figyelek a rostbevitelre.

Először is, a rostok, pl növényi rostok, főleg ilyen emészthetetlen részei az ételnek, tehát pl a brokkoli szára vagy az alma húsa lassabban emésztődik a gyomorban. (Nem vagyok orvos, ne pereljetek.) Ami azt jelenti, hogy az inzulinszinted nem fogja úgy sokkolni, hanem hosszabb távon kell, hogy kifejtse hatását. Továbbá segíti az emésztést, tudsz majd tőle kakikálni. :3

Nem kell itt mindig párolt zöldségre meg édesburgonyára gondolni lazaccal. Fontos a szénhidrát is. 

Van, hogy igazából annyit csinálok, hogy a meglévő kajcsim mellé csinálok egy salátát. És mondjuk ha nincsen barna rizsem (általában nincsen, mert csóróság van, pedig kéne), nem egy teljes adag rizst eszek, hanem kis rizs és mellé egy jó adag sali. Vagy két savanyú uborka. A fermentált ételek iszonyat egészségesek, és azok is rostok.

Tehát nekem a number one barátaim a rostok!!!

2. FOLYADÉK!!! Ezt mondanom sem kell, nyilván, de ideális esetben minimum 3 liternek le kéne csúsznia, pláne így nyáron. Nem leszel olyan éhes (elvileg, szerintem ez kamu valahol) és én ha úgy érzem túl sokat ettem, és huncutkodik a vércukorszintem, dobogtatja a kis szívem a szemtelen, akkor leküldök rá másfél liter vizet, mert az higítja a vérem, úgyhogy segít rendezni mindent. Aztán lehet placebo, de nekem jó. 

Illetve ugye a bőrunk is szebb lesz tőle. A húgom nem használ kézkrémet, de nagyon kis puhi husi kezei vannak, mert rengeteget iszik. Én használok, mert egy kis ekcémás szerencsétlenség vagyok, de a glicerintől csak még szárazabbak a kacsóim, úgyhogy kit is akarok becsapni...

3. Én 2/ 2 és fél óránként eszem. Ez nem szentírás nálam sem! Pl ha 8:30kor reggelizek, akkor 10:30kor tízórai, 12:30kor ebéd, itt már el szokott csúszni, de olyan 16:00 körül uzsi és 18:30kor vacsi. Ha lefekvés előtt még éhes vagyok, főleg, ha edzek, akkor általában kb 4 korpovit kekszet, meg esetleg egy kocka csokit kapok be.

De ez nincs kőbevésve, tényleg. Ha soksok rostot vagy úgy egyáltalán laktató ebédet ettem, akkor van, hogy vacsiig nem eszem. Úgy csinálja mindenki, ahogy jól esik. Én is inkább intuitív vagyok, és hiszem, hogy a testem megmondja, mikor mire van szüksége. Ha 2 óra után éhes vagyok, akkor eszem. Ha 4 és fél óra után, akkor akkor. Alapvetően én szeretem ezt a napi 4-5 étkezést. 

4. Semmit sem veszek túl szigorúan. Vannak napok, hogy este is nasizok egy kicsit (ennek meg is van a böjtje néha, de fontosabb a mentális szabadság, hogy ne tiltson semmit az ember). Ha például filmezéshez ennék valamit, akkor nem sima chipseket tolok, hanem inkább barnarizschipset, abból is max egy marékkal. Néha egy-két szem csokigolyóval. De előfordul, hogy másokkal vagyok és leszalad pár egészségtelen nasi. Ez tök oké, csak nem csinálok belőle rendszert. 

Ugyanígy, tudom, hogy néha hiába kívánom meg a mekit, vagy gyors megoldásnak tűnik, mégis már csak megszagolom és rámtör az émelygés. Ilyenkor kivétel nélkül mindig totál felpuffadok és 2 napot szenvedek. Mindig megállapítom, hogy rossz döntés volt, de pár hetente egyszer megesik. Ahogyan az is, hogy mondjuk nem eszek 2 hónapig, majd egy délután munka végéhez közeledve rendelek egy sajtburgert és annyira jól esik, hogy még órákkal később is ámuldozom rajta, miért esett ilyen jól, miért vagyok ilyen boldog tőle és kicsit sem fáj a hasam. Nos, ez megint csak intuíció szerintem, illetve nem szabad elfelejteni megintcsak, hogy nők vagyunk (vagy hát én, nemtom ki olvassa, de szerintem te is az vagy) és a ciklusunk fázisai szerint mindig másra van szükségünk. Néha nagyon is kellenek a szénhidrátok, máskor meg a legjobb, amit tehetünk, ha csak levegőt eszünk citromos vízzel. Hehe (Ajánlom mindenkinek a Flo Living weboldalt és könyveket. A női ciklus sajátosságairól rengeteg információt lehet kapni és sok-sok mintadiéta van fent a neten.)

5. A mozgást a napi rutin részévé kell tenni. Ha nagyon hulla vagyok, nem izzasztom magam. Van, hogy 60 percet kardiózok, de olyan is, hogy csak 30at erősítek. Legalább egy kis laza valamit muszáj beiktatni legalább heti 3-4szer. De nem a fogyás miatt. Ahhoz kéne vezetett edzés nekem is, heti hatszor :D... A mozgás jó hatással van az inzulinszintre, a mentális egészségre, a vérkeringésre, és még sorolhatnám mi mindenre.

6. Reggelire egy ideje sosem eszem édeset. (Ez a sosem megint olyan, hogy lehet, hogy két hetente egyszer becsúszik egy purpur kakaóscsiga, vagy ha nagyon nincs más, akkor egy granola növényi tejjel.) A cukros kaják reggel teljesen szétcseszik a napi inzulinkommunikációt. Általában (mivel hallottam hogy a pufirizs meg ezek sem egészségesek, bár már miaz?...) purpur zsemlét, vagy ilyesmit szoktam enni humusszal és paradicsommal, vagy uborkával. Esetleg laktózmentes cottage cheese-zel, vagy egy kis kolbásszal. Vagy akármilyen zöldséget. Van, hogy csak fél zsemlét eszem, van hogy az egészet, de úgy tapasztalom, hogy az egy az néha túl sok nekem, akkor tuti, hogy nem tízóraizom. Ha kávét iszom, azt is egy kis növényi tejjel, cukor nélkül. (Az alkalmankénti Starbucks ugye kivétel... de azt sosem iszok reggelire.) Megesik, hogy egy nagy salátabowlt csinálok, valami kis fehérjével.

A másik amúgy, hogy régen utáltam reggelizni. Nem is voltam éhes soha, ezért is jött be az időszakos böjt. Ha reggel eszem, akkor az beindítja az inzulinműködést és éhes vagyok egész nap, a mai napg így van. Ez egy tény, de már túltettem magam rajta, és most így étkezem, mert úgy érzem, egészségügyi szempontból bevált.

Tojást amúgy nyugodtan lehet enni dögivel, tökjó fehérjeforrás, az reggel nagyon fontos, de én csak rágondolok és kidobom a taccsot. Allergiás vagyok rá. Illetve nemtom ezt minek hívják. Apa orvos és ő azt mondja ez tojásallergia. Kb egyetem vége óta vettem észre, hogyha pl rántottát, tükörtojit, főtt tojit eszek, akkor néha már a szagától behányok. Volt, hogy ettem egy felet reggelire és utána egész nap rosszul voltam. Ugyanakkor, pl ilyen majonézes tojás saliban, előfordul, hogy meg tudom enni, vagy bundáskenyérként. Nemtom, lehet pszichés és csak hiszti. hehe

7. A tízórai általában valami kis nasi. Pl néhány szem korpovit keksz, egy kis gyümölcs, egy pufirizses csokis szelet, vagy valami gyümölcsszelet, esetleg aszalt szilva, ha nagyon nincsen más, akkor szójapuding, mogyoró vagy más magvak, de azzal csak óvatosan, mert én nagyon kipattogzok tőle, ha naponta eszem. Az is előfordul, hogy ilyenkor iszom meg egy kávét. Olyan is van, hogy semmit nem eszem ilyenkor, elég gyakran, ami azt illeti. Változó. Nincs kőbevésve.

8. Uzsira van, hogy az ebédem maradékát eszem meg, de olyan is hogy egy purpur, vagy teljeskiőrlésű péksütit. Ilyenkor is amúgy szívesen csinálok egy kis adag salátát, ami néha mondjuk egy kis marék csicsriboró, pici laktózmentes túró, ubi, pisztácia, goji bogyó, vagy ilyesmi. Ami épp van. Ha véletlen idetéved egy partner egy smoothival akkor azt, ha valaki meghív egy starbucks kávéra akkor azt, de amúgy délután már nem szívesen kávézom. A koffeintől nem tudok aludni, a koffeinmentestől meg lever a víz 3 után. Nemtom miért. Van olyan is, hogy kihagyom, ha tele vagyok, de általában valami pici kis szeletet bekapok legkésőbb 16:30 körül, hogy mire hazaérek, nehogy rosszul legyek. Úgy tapasztalom, az uzsi az fontosabb nekem, mint a tízórai amúgy.

9. Ha egész nap csak ültem, akkor próbálok beiktatni egy kis sétát. Ha más nem, akkor az Astoria helyett elsétálok a Blahára a buszhoz, vagy épp továbbmegyek két megállóval otthon és onnét sétálok haza. Kell a levegő is, akármennyire pesti.

10. Már nem eszek meg több szelet tortát szülinapozáskor. Inkább csak egy felet. De ez megintcsak olyan, hogy azért nem, mert nem esik jól. Ha annyira ízlene, biztos betolnám, de a covinak hála az ízlelésem egy életre elcsesződött, úgyhogy se a cukros üdítők, se a chipsek, se a csokik, se a hamburgerek, de a zöldségek és a húsok sem olyan ízűek mint régen. A legtöbbre már nem is emlékszem milyen volt, csak tudom, hogy nem ilyen :D

Ez amúgy olyan pont akar lenni, hogy magamhoz képest mértékkel eszem. Van olyan (koreai) kollégám, aki szörnyűlködik, hogy én hogy tudok kb folyamatosan enni, mert amúgy tényleg, szinte folyamatosan eszem napközben, csak kevesebbet. Míg ő mondjuk nem reggelizik, csak kávézik, majd betol 2 ramyont meg mellé még valamit ebédre, én mondjuk egy fél doboz kaját eszek meg vele egy időben, viszont valóban, rövid időn belül ismét eszem. És ez jól van így. Nem kell, hogy zavarjon a véleménye. Senkié sem. Én ismerem a szervezetem, folyamatosan tapasztalom ki, hogy mire is van szüksége.

És ez a tortaevés megintcsak egy olyan példa, hogy, mint említettem, régen képes voltam egy ültő helyemben megenni egy NAGY tábla Milkát, ez ma olyannyira elképzelhetetlen, hogy csak na. Ha veszek is egy olyat, akkor úgy fogy el 2-3 hét alatt, hogy megosztom a lakótársaimmal, pár naponta egyszer este bekapok egy, maximum 2 kockát és annyi. Bőven elég. A Ritter Sport is, noha kisméretű, de ha egyedül eszem meg, akkor kitart legalább 6-8 napig, de néha még tovább.

Ha valami cukros üdítőt innék (nem szeretem a zero ízét sem, de itt most nem megyek bele, miért nagyon káros szerintem a legtöbb ilyen cukorpótló, tisztelet a kivételnek, úgyhogy akkor már inkább rendes kólát iszom), akkor is nagyon max 2 decit. De elég ritkán.

Mindig vannak kivételek, ha valakivel valahol eszem, akkor jobban elengedem magam.

Tavaly nyáron 2-3 hónapig szigorúan nem ettem glutént és tejtermékeket, de most már néha szoktam, csak nem fehér lisztet és nem dögivel a tejet sem. Okosan, mértékkel. Tény, hogy a puffadás azért megvan, ha leszalad egy tésztaétel, de hála istennek nem bolondulok a tésztákért.

**********************************************************************************************************************************

Az, hogy ennyire nagyon lassan és tényleg észrevétlenül mennek le a kilók, arra mindenképp jó, hogy egyrészt ne essek áldozatul a yoyo effektusnak és, ha nem túl szigorúan is, de hosszútávon tarthatóan éljem ezt az életet, illetve, hogy a bőröm nem nyúlt ki brutál durván. Tény, hogyha a hasam valami csoda folytán búcsút venne tőlem, ott is lenne extra bőr, az jól látszik, hogyha összegörnyedek. Illetve azért a karjaim és a combjaim-vádliaim szintén igen vastagocskák. Célzott kardió nincs, onnét olvad a zsírocska, ahonnét akar (khm cici), de hátha egy nap úgy dönt, hogy a végtagjaimhoz sem ragaszkodik így.

 Azt hiszem, itt zárom soraimat. Nem tudom volt-e értelme, remélem igen. És nem a fogyás miatt, tényleg. De az életminőség nagyon tud javulni. És a skinny privilege is real. Tényleg az. Még nem vagyok skinny. Lehet nem is leszek és örökre maradok itt 77 kilósan. De bakker gyerekek. Hogy az emberek mennyivel másképp bánnak veled.. Olvastam egy rakat tanulmányt erről mostanában és több kutatás alátámasztja, hogy, míg a túlsúlyos férfiak pl Koreában és Japánban kifejezetten jobban keresnek, mint átlagos társaik, addig a túlsúlyos nők a VILÁGON MINDENHOL kevesebbet keresnek a vékonyaknál. A legtöbb emberből kifejezett unszimpátiát vált ki egy túlsúlyos ember, nő látványa és lustának gondolja. Ezért (megintcsak KUTATÁSOK BIZONYÍTJÁK), egy nőnek pontosan ugyanakkora pozitív hatással van egy mester diploma megszerzése a karrierjére, mint az, hogyha lefogy. (WTF???!!)

Szóval gyerekek. Ajánlom nektek a minimális sportot, de mindenképpen olyan formáját, amit TÉGED boldoggá tesz. Van akinek ez a súlyemelés. Van akinek a futás. Én itt a pesti teremben nem éreztem magam olyan jól, de pl anno a kolim edzőtermét szétadtam. Többnyire ott egyedül voltam, vagy nyilván csupa ismerőssel. Énekeltem az 50 perces eliptikus tréneres sétáim alatt, meg amíg ott bohóckodtama  gépeken. Ez most nyilván nincs, viszont az ugribugri táncos YouTube workoutokat imádom. Én érzem, hogyha szomorúbb vagyok, ha fáj a fejem, ha puffadt a hasam, egy célzott kis videós torna sokszor segít. Ha szorongok, akkor ez az egyik első eszköz, amihez nyúlok, ha megtehetem.

És higgyétek el, nem kell extra pénz, vagy idő hozzá. Én tudom. 2 másik lánnyal osztozom egy szobán, amiben két emeletes ágy, 4 komód és 3 nagy ruhásszekrény meg egy íróasztal van, forgós székkel. Szóval hely az marhára nincs, még leülni is csak a földre tudok, a szob közepén, ha olvasni szeretnék.

De az a pár lépésnyi hely épp elég arra, hogy kitegyem az iPademet egy tornavideóhoz, vagy leterítsek egy polifómot. Van, hogy a többiek átmászkálnak rajtam, sokszor meg kell állni menet közben. De hatásos. Lehet, hogy sokkal drasztikusabb eredményeket érnék el egy személyi edzővel, de az egészségemnek ez is jó.

És látjátok, pici helyen van, ingyen van, hála istennek toleránsak a lányok (és a fiúk akik alattunk laknak).

Szóval (nem agresszívan mondom, de) nem lehet kifogásom. Nektek se legyen, mert tényleg jót tesz.

Nem tudom miképpen zárjam le, úgyhogy itt befejezem.

Sok puszi, bocsi az explicit fotókért, légyszi ne töltsétek fel onlyfans-re (előttem hahaha).

Ezeket csak így itt hagyom, hogy látszódjék, hogy ugyanazt a szoknyát hordom minden nap. hehe

(Meg nem akartam amúgy ilyen nagyon drasztikus, több éves képeket betenni, ahol tényleg 100 kiló fölött vagyok, hanem max ilyen 1-2 évesek ezek, illetve a mostaniak, az utóbbi pár hétről. :)

Plusz azért látszódjék, hogy az élet boldog, így is, úgy is, nem a küldső a fontos, hanem a tiszta belső öröm! ;)