A rövid válasz csak annyi lenne: MERT JÓ.

Viszont ha kicsit mélyebben bele akarok menni, akkor azt kell mondjam rengeteg ok van, amiért a fiataloknak színházban a helye!

Ami engem illet, kicsi koromtól kezdve rendszeresen jártam a szüleimmel színházba és a sok családi program közül ez azon korlátozott számúak közé tartozott, amit élveztem. Jó volt, hogy felvehettem a kis lakkcipőmet, a fodros ruhámat és aztán két órára egy elvarázsolt világba csöppentem. Ez az élményfaktor azóta sem csökkent.

Ahogy elkezdtem egyetemre járni, azt gondoltam, nem lesz senki akit magammal tudok rángatni egy előadásra, mondván, rajtam kívül, ugyan ki lenne olyan elvetemült 20 éves, hogy mozi, vagy buli helyett inkább egy 60 évesekkel megtömött színháztermet választ... De nem kellett sokat keresgélnem, mind az új, mind pedig a régi barátaim között többen is voltak, akik önként és dalolva vállalkoztak erre.

Első, a már gimnáziumi éveimet követő roppant meghatározó élmény a 2015-ös POSZT (Pécsi Országos Színházi Találkozó) egyik előadása volt. Korábban elsősorban, amolyan tipikus, "fancy" színházba járó voltam, aki a Madách, vagy a Víg műsora között mazsolázott legszívesebben. Néha elmentem egy-két pinceszínházos kamaradarabra, amit imádtam, de meg sem fordult a fejemben, hogy éjjelbe nyúló kezdéssel megtekintsek egy Ódrys darabot, ahova elég felhúzni egy farmert, meg egy nagy sálat, hogy ne fázz az aulában.

A darab, amit akkor (először) láttam, Shakespeare Athéni Timonjának volt egy friss, mai feldolgozása, az akkor diplomázó SZFE hallgatóinak előadásában. Olyan hatást gyakorolt rám, hogy fél évvel később, mikor ismét műsorra került, az Ódry Színpadon még háromszor megnéztem a barátnőimmel, akik kicsit már cikinek érezték, hogy minden héten ugyanazokkal az arcokkal találkozunk. Valószínűleg az is volt, de őszintén szólva, ha tehetném, most is végigülném, akárhányszor.

Ezt követően beszereztem az egyetemi színpadra egy féléves bérletet és amikor csak időm engedte szinte válogatás nélkül beültem bármilyen előadásra. Rossz élménnyel még nem távoztam. Nyilván van, ami kevésbé tetszett, van ami jobban, de az biztos, hogy valami maradandó és felkavaró gondolat beépült esténként az agyamba. Ha politikáról, ha szerelemről, ha barátságról, vagy akár Istenről elmélkedve léptem ki a dohányfüsttől terhes hideg levegőre, éreztem, egy kicsit aktívabb tagjává válok a társadalomnak.

Mert a színház pontosan ezt teszi. Nem elvon a valóságtól. Nem egy párhuzamos univerzumba repít, hanem a társadalmad tudatos, tevékeny, gondolkodó tagjává formál.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy kevesebbet járok "nagy", "elit" színházakba, csak most már a választható opciók sora kibővült egy fiataloktól fiataloknak (és mindenkinek) szóló kicsiny körrel, ahonnét a névtelen arcokat pár év múlva jó lesz majd felismerni más színpadokon is.

A színház nem olyan mint egy film, hogy valahányszor újranézed ugyanazokon a poénokon fogsz nevetni, vagy áttekerni. Minden előadás egyedi, pillanatnyi, aminek akkor és ott te is a részesévé válhatsz. Ha olyan élményre vágysz, amit csak te, csakis egyszer élhetsz át, akkor irány a színház. Fogd a legjobb barátodat, vagy a nagymamád és ülj be a Latinovitsba, az Örkénybe, az Operettbe, aztán igyál egy hideg sört! :)